"Nagy öröm és kárpótlás volt a két nagyszerű énekest figyelni." 
Polgár László 2009 tavaszán játszotta utoljára magyar színpadon egyik legemlékezetesebb és legemblematikusabb szerepét Bartók : A kékszakállú herceg vára című művének Hercegét. Mit tagadjuk , Mundruczó Kornél rendezése , finoman szólva , nem aratott osztatlan sikert . A próbáról készült felvételeknek azonban felbecsülhetetlen értéke van , hiszen ritka pillanatokat rögzítenek , Polgár Lászlót próba közben. Az előadásról ezúttal nem Ő , hanem a csodálatos partner , Komlósi Ildikó beszél .
A részlet 3.30-tól látható : nava.hu/id/777348/
" Civilként nem a rendezést, pusztán Komlósi Ildikót, Polgár Lászlót, a zenekart és Kovács Jánost figyeltem volna. A két nagyszerű énekes zsigerből állít elő összetett figurákat és összetett helyzeteket - a mítoszként elregélt alapdilemmát játszi könnyedséggel emelték fel (!) a mindennapiság régiójába. Néhány gesztus, egy-egy felemelt hangsúly, egy-egy váratlan megtorpanás épp elég volt ahhoz, amit a háttérben 60 percen keresztül sem tudtak hitelesen megformálni.Polgár László Kékszakállújának ma is elvitathatatlan erénye a példás magyar dikció, a tökéletes szövegejtés, az értelmes, értelmező hangsúlyozás. És a hang még mindig töretlennek tűnő nemes fénye. A prológ szövegét is Polgár mondta, az orgánum csodálatos színére már itt fel kellett figyelni. Szépek az énekes magasságai, a felső regiszterben azonban már néha pontatlan. Talán kerülni akarja a kockázatosabb pillanatokat (a formálás intaktsága érdekében), így nem egyszer önnön képére formálja szólamát. Reméljük, hogy nem tűnik túlzó engedékenységnek, de a kottával szembeni hűtlenség egy ilyen színvonalú interpretációt hallva egyáltalán nem bántó." ( Operaportál )
"A herceget most is fenomenálisan éneklő – esendő, és öregedő, gyengülő herceggé átlényegülő – Polgár László arcán a hétköznapi, a jelentéktelennek tűnő, ám a vitákban óriásivá dagadó mikrotörténések ugyanúgy megjelennek, mint a mindenből dühöt kreáló féltékenység." (Fidelio )
"Idővel azonban föllépett bizonyos dinamika az alant játszódó Kékszakállú és a fönt lézengő színészek között. Idelent ugyanis Komlósi Ildikó és Polgár László nemcsak elénekelte, hanem el is játszotta a darabot, mégpedig nagy átéléssel, a tér szűkösségét a gesztusok és érzelmek tágasságával és erejével kompenzálva. Vagyis: nem csak az énekre, a zenére kellett odafigyelnünk, hanem a drámára is, ami folyt köztük: Komlósi makacs és "tudatlan" kutakodására Polgár mind rezignáltabb engedelmességgel válaszolt; ő sokkal előbb sejtette a baljós véget, mint Judit, és sokkal előbb föl is adta a nőért és a szerelemért folytatott harcot.(:::)A közönség hangosan "búzott", amikor a hátsó fertály hajolt meg, és lelkesen tombolt a muzsikusoknak és énekeseknek. Elvben még az is lehetséges, hogy a közönségnek nincsen igaza. Most igaza volt." ( Magyar Narancs )
"Polgár László Kékszakállú-alakítása: fogalom, világmárka. Korábbi emlékeim és a két lemezfelvétel alapján úgy tűnik, szerepfelfogása keveset változott az idők során: régebben is a mostanihoz hasonlóan passzív, szoborszerű Kékszakállút alakított, aki fenséges nyugalommal szenvedi el, hogy beteljesedjék rajta a végzet. Polgár hangja még most, kicsivel túl a zeniten is minden regiszterben fényesen és bársonyosan szól, a szólam zenei megformálásában mintaszerű – nagy alakítással nyílt alkalmunk újból szembesülni."( Opera - Világ )