"...egy operaprodukció akkor tud igazán sikert aratni, ha a társadalmi gondolkodás részévé tud válni. Ljubimov Don Giovannijának nagyon is sikerült."

"Jurij Ljubimov 1982-es Erkel színházi Don Giovannija (ha tudott a rendező kottát olvasni, ha nem) évadokon keresztül az Operaház egyik biztos és tartós sikerdarabja lett, egészen 1996-ig műsoron maradt, s összesen nyolcvanhat előadást ért meg. Jelen sorok írója egyszerűen nem emlékszik más olyan magyarországi opera-előadásra, amelyet a lépcsőn ülve kényszerült volna végignézni, ezt viszont több alkalommal is. S bár a produkció rendezői feszessége már a második előadáson (!) elkezdett bomladozni, még hosszú évekkel később is kiragyogott a repertoár egyenszürke masszájából. Nagyon jellemző volt az is, ahogy a különböző művészek reagáltak a szokásostól eltérő megközelítésre. Az eredeti szereposztásból Gregor József (Leporello) látványosan és sértődötten szállt ki még a próbák harmada/fele után, Polgár László viszont ugyanebben a szerepben élete egyik meghatározó sikerét aratta. A címszerepben az akkor már idősödő Melis György ugyan mindvégig hangoztatta „különvéleményét", de mégis hosszú évekig csodálhattuk parádés alakítását. A bemutatót vezénylő Fischer Ivántól a karmesteri pálcát később nemcsak Kovács János, hanem a személyes tapasztalataim alapján konzervatívnak gondolt Lukács Ervin is feltűnő lelkesedéssel vette át. Később egy sor remek új beállóval gazdagodott a szereplőlista, akik közül többen még a szakmában sem voltak a produkció születésekor, mégis jelentős alakítással gazdagították a sorozatot. Közülük csak a fájóan korán eltávozott Csurja Tamást említeném a címszerepben.
Így utólag azt gondolom, hogy a rendszerváltás (operai oldalról nézve mindenképpen) Ljubimov Don Giovannijával indult meg. Ott szakadt át a gát, még akkor is, ha ezt csak a későbbiek tükrében lehetett igazán átlátni és átérezni. Lelkesen ültünk estéről estére, a szünetben és az előadás után véget nem érő vitákat folytattunk ismerőseinkkel és vadidegenekkel arról, hogy mit akart a rendező a címszereplő megkettőzésével kifejezni, vagy mit szimbolizált azzal, amikor a Kormányzót egy hegedűvonóval sikerült halálra sebezni, és így tovább. Majd beültünk három nap múlva újra megnézni. Ez a darab volt a mi rendszerváltásunk, olyan lelkesen lobogtunk egy opera-előadás tüzében, mint addig és azután sohasem. Az előadás bebizonyította számunkra, hogy idehaza is lehet más szemlélettel közelíteni az operához. És ebben az is egyetértett, akinek maga a konkrét produkció nem is tetszett. Az egész város beszélt róla, mindenki ott akart lenni.
Fentebb azt állítottam, egy operaprodukció akkor tud igazán sikert aratni, ha a társadalmi gondolkodás részévé tud válni. Ljubimov Don Giovannijának nagyon is sikerült. " ( Tóth Antal , 2014 )